Eper erdeje

ha már van aki olvassa...

akkor írok kicsit. bár ezer éve nem írtam ide...

azóta elég gyökeres változásokon ment keresztül az életem, de ezt hagyjuk, számomra a blog nem egy napló, hanem a gondolataim helye. aki ismer, úgyis tudja mi van velem, aki nem, az elégedjen meg annyival, amiket itt lát kipattanni a fejemből :)

a ma reggeli kipattanásom az, hogy rájöttem, mennyire jó kifejezés az, hogy "kultúrsznob", bár soha nem használtam még, de tegnap végre értelmet és valós tartalmat nyert számomra.

az orvosnál üldögélve tűnt fel a párocska: szikár, szigorú arcú hippilány, és szemüveges-garbós Lovasi-figura. először figyelemre sem méltattam őket, mert belemélyedtem az ezer éve nem olvasott, kb. 3 hónapos Blikk-be, és megtudtam sokmindent az akkor aktuális valóvilágos nemtomki pornófilmjeiről, aztán letettem az újságot, mert a 10 perc olvasással sikerült is kivégeznem. belemélyedtem éppen valami másik női magazinba, amikor azt hallottam, hogy a kóró-lányka félig a pasinak, félig a köznek szóló felkiáltással rávetette magát a letett lapokra, hogy "na most akkor jöhet az éves blikk-adag". röhögcséltek, hogy milyen jó ez a lap, mert gyorsan lehet olvasni. persze a hangjukból sütött az élc és a lenézés. odanéztem, a csaj éppen a rakéta regénytár valamelyik számomra ismeretlen, láthatóan antikváriumi remekművét dobta félre a könnyed kikapcsolódás érdekében.

szóval napiszarsajtó:magaskultúra = 1:1

azért ragadt meg bennem ez a jelenet, mert rájöttem, hogy ugyanígy viszonyulok én is a közmédiához: lenézem, elítélem, és minden adandó alkalommal rávetem magam, amikor "megbocsátható", vagyis "háde muszáj különben itt unatkoznék"...

ez olyan képmutató dolog. így másokon látva bukott ki előttem, mekkora színjáték. most miért nézem le, amikor néha én is kíváncsi vagyok. nyilván nem ezen élek, de akkor is. ez is a kultúránk része, akármennyire is vagyunk rá büszkék (vagy nem). többdiplomás anyám is küldött már sms-t valóságsó szereplőre, pedig ő sem büfészakon végzett. szóval asszem megpróbálok mostantól csak kicsit lenni kultúrsznob, vagy legalább nem elítélni azokat, akik nem azok.

na, szólottam.

#15

hihetetlen, úgy meg tud változni az ember nézőpontja attól függően, hogy milyen szerepbe kényszerül.

alapvetően nem érdekel, hogy melyik gyerek hol szívja el a cigijét és hol issza meg a sörét (tizenévesekről beszélünk ugyebár), de az bazira irritál, ha mindezt a sulitól 35 méterre teszi, a járda közepén a műanyag kiülős asztalnál, ahol sajnos nekem minden egyes délután végig kell mennem... még ennél is sokkal jobban zavar, amikor az iskola bejáratával szemben, a járda túloldalán szívja el, majd elindul a kapu felé, és a bejárat melletti hamutartóban nyomja el a csikket. természetesen a suliban tilos a dohányzás, és ezeket a dolgokat nem egy és nem kettő csinálja, hanem sokkal többen. ilyenkor erre mit is mondhatok. sulin kívül iszik meg cigizik, közöm tehát nincs hozzá, de nekem elvileg ezt üldöznöm kellene,  ezt várja el ugye a társadalom, a tanár nevelje meg az ifjúságot, ha már a szülők egy része nagyívben szarik a gyerekére. de basszus én neveljem, amikor már eleve pofátlan, és már évekkel ezelőtt elbxszták a megnevelést?? pont rám fog majd hallgatni...

a másik meg hogy valamelyik nap termékenyre sikerült olyan szempontból, hogy elvettem egy puskát, a lányka egyest is kapott, meg másik kettőt is elkaptam dolgozat közben beszélgetni, azoktól meg levontak egy jegyet. még sosem csináltam ilyet, igyekeztem jófej lenni, de basszus amikor az embert nyíltan hülyének nézik, az nem egy kellemes pozíció, és lassan eljutok oda hogy inkább legyek a pofátlanok számára köcsög, mint mindenki számára egy gyengekezű béna... sajnos járnak a munkámmal olyan szerepvonások amit nem szívesen, de fel kell vállalnom.

#14

nemrég volt egy kis bőrgyógyászati műtétem. tegnap visszamentem a csodálatos esztékába varratszedésre. a három perces művelet kedvéért két és fél órát ültem sorba.

közben persze végignéztem az emberek reakcióit, idegeskedését, nyavalygását. öregnénik és öregbácsik beszélgetnek, van aki hangosan telefonál, mások csendben üldögélnek, de a pofavágás, súlyosabb esetben a méltatlankodás azért általános tendencia ilyenkor, ami teljesen normális, csak nekem ugye nincs kedvem sosem a hisztizés ürügyén beszélgetni, az ilyennel hagyjanak békén, én inkább bóbiskoltam, leráztam a bácsikat néniket.

közben meg az orvos két egymás melletti szobában dolgozott egyszerre, durva, amíg az egyikben vetkőznek, addig a másikban ellát, majd fordítva. mindezt idegeskedés nélkül, nyugiban, mosolyogva. pedig nem fiatal, és tudom, hogy az itteni rendelésen kívül is folyamatosan dolgozik.

vannak azért még emberek, akik a nehéz körülmények ellenére sem veszítik el a kedvet, és az ilyet jó látni.